90783057_3129256863751040_1315741898027040768_n

Alapvető pszichológiai szükségleteink

30 évig abban a hitben éltem, hogy alapvetően nem vagyok nagyon rossz apa. Igyekszem mindent megtenni a csemetéim fejlődése érdekében, és törekszem rá, hogy ne hibázzak nagyot szülőként. Ezért fájt, hogy amikor 2019-ben elolvastam Jeffrey E. Young és társai Sématerápia című könyvét, kiderült, milyen sok mindent kell megtenni csemetéink lelki fejlődése érdekében. Kicsit szomorú lettem, hogy 54 évesen kellett megtudnom, nem elég csak szeretni, etetni, itatni, ruházni és taníttatni őket, hanem rengeteg más is kell ahhoz, hogy egészséges lelkületű felnőtté váljanak. Lehet, hogy mégsem adtam meg minden fontos és szükséges dolgot a gyermekeimnek

🔹 Nézzük, milyen érzelmi alapszükségleteket kell Jeffrey E. Young amerikai pszichológus szerint kielégíteni ahhoz, hogy a lurkók lelki szükségletei ne szenvedjenek csorbát.

🔸 1. Biztonságos kötődés, elfogadás és gondoskodás
A gyerekek vágynak a folyamatos gondoskodásra, stabilitásra. Egy családban kiszámítható módon kell biztosítani az állandó biztonságot, elfogadást és empátiát. Kell a támogatás, a kötődés, a stabil lelki egyensúly, hiszen ha bántják, megalázzák vagy kihasználják őket, egy életen át tartó lelki sérülést szenvedhetnek. A gyerekek vágynak a figyelemre, a gyengédségre és az érzelmi támogatásra, hogy ezáltal később, felnőttkorukban megértő, érzelmeiket másokkal megosztó emberek lehessenek.
Egyes felnőttek hajlamosak az ifjoncok teljesítményét a sajátjukhoz hasonlítgatni. Elfelejtik az életkorukból adódó tapasztalati különbségeket. Így születnek meg azok a kritikák, szemrehányások, amelyekkel a gyermekeiknek egy életre szóló lelki csökkentértékűséget okozhatnak. Ezek a megszégyenítések, maradandó és visszatérő lelki sérülések végigkísérhetik az egyént egy életen át.

🔸 2. Önállóság, kompetencia, énazonosság
A túlgondoskodók túlgondoskodottakat eredményeznek. E szülők egyik legfőbb ismérve, hogy túl sok mindent szeretnének biztosítani és megadni csemetéjüknek. Elfelejtik, hogy a feladat az lenne, hogy gyermekük képes legyen a saját korosztályának megfelelően függetlenül működni és feladatokat ellátni. A túlgondoskodás miatt nem alakul ki a gyerek függetlensége, készsége és tapasztaltsága. Ezek a fiatalok felnőttkorukban képzettségük szempontjából „alulfejlettek” maradnak, mert úgy érzik, a mindennapi feladataikat képtelenek ellátni mások „szakértői” segítsége nélkül.
A túlgondoskodott egyének életük különböző területein visszahúzódó, passzív, másokra utalt életet élnek, félve attól, hogy egy esetlegesen bekövetkező problémát képtelen lesznek megoldani. Folyamatos függésük miatt jellemző rájuk a túl erős összefonódás a szülőkkel, aminek következtében nem fejlődik ki teljesen az énazonosságuk. Innen már csak egy lépés, hogy az önbizalmuk is sérüljön, és kialakuljon bennük az az érzés, hogy ők alkalmatlanok, tehetségtelenek és biztos vesztesek az általuk fontosnak tartott dolgokban.

🔸 3. Reális keretek, határok és önkontroll
Az előző pontban azt mondtuk, hogy segíteni kell a csemetéinknek, hogy önállóvá és kompetensé váljanak, és segíteni kell az önbecsülésük és az önbizalmuk fejlődésében. De biztos láttunk már olyan hisztis gyerekeket az életben vagy a filmvásznon, akik olyan nevelést kaptak, ami alapján nem alakult ki az önfegyelmük vagy az együttműködési képességük, és emiatt igazi kis hárpiák lettek. Ezeknek a gyerekeknek a belső korlátaik hiánya miatt állandó konfliktusuk van másokkal, és gyakran önzőnek, önhittnek vagy elkényeztetettnek tűnnek. Kívülről nézve olyan, mintha nagyon nagyra tartanák magukat, holott gyakran éppen az ellenkezője igaz: mindezt azért csinálják, hogy rejtve maradjon az alacsony önbecsülésük. Igenis kellenek a reális keretek, amelyek alapján tisztává válik számukra, hogy mit szabad, és mit nem. A sikerük titka az lehet, hogy képessé válnak az önfegyelemre, a helyes szokások kialakítására vagy elsajátítására. Nem az a jó szülő, aki szétkényezteti a csemetéjét, és egy torz érzelemvilággal rendelkező felnőttet nevel ki a társadalomnak. A helyes keretek megismertetése és betartatása a gyermek későbbi boldogulásának egyik kulcsa lehet.

🔸 4. A szükségletek és érzelmek kifejezésének szabadsága
Amikor a gyermekek túl sok megállítást vagy irányítást kapnak, és nem mondhatják ki az érzéseiket, vágyaikat vagy szükségleteiket, akkor felnőttként is úgy alakíthatják az életüket, hogy mindenki más szükségleteit fontosabbnak tartják majd, mint a saját igényeiket. A túlzott alárendelődés gyakran egy életre szóló önfeláldozássá fajulhat, ahol a saját igényeik kielégítése teljesen háttérbe szorul.
A másik véglet, amikor a gyermek az önbecsülése hiányának kompenzálásaként mindent megtesz a sikerért és mások elismerésének megnyeréséért. Úgy érzi, hogy boldogsága mások reakcióitól, visszajelzéseitől függ. Ezeknek a gyermekeknek (vagy szülőknek) nem felel meg a négyes osztályzat, hiszen úgy gondolják, hogy a szeretetet és az elismerést csak a legjobb jegy megszerzésével érhetik el.

🔸 5. Spontaneitás és játék
Feleségemmel gyakran mosolyogtunk azon, hogy eső után, ha csak egy tócsa volt is az utcában, a gyermekeink szinte biztos, hogy beleugrottak. Az is biztos, hogy ha kimentünk a kertbe, akkor a „sarazás” volt a legélvezetesebb játék, amit a porontyaink műveltek. A szülői szigor ilyenkor léket kapott, hiszen rá kellett döbbenni, hogy minden gyermek alapvető igénye, hogy olyan dolgot csináljon, ami egy felnőtt szemében rossz, felesleges, takarítással vagy többletmunkával jár.
Amennyiben valaki következetesen elnyomja ezeket az őszinte, spontán pszichológiai igényeket a gyermekben, olyan sérüléseket okozhat, amelyek egy életre nyomot hagynak. A sok korlátozás öli a lurkók önkifejezési és ellazulási képességét. A túlzó büntetések kilátásba helyezése, a büntető légkör, a megkövetelt perfekcionizmus melegágya lehet a szorongásnak és a pesszimizmusnak. Ezek a gyerekek elfojtják a saját spontán érzéseiket, és egy életen át törekszenek a merev szabályok betartására és a megfelelésre. Félelmeik miatt érzékenyebben reagálnak a negatív életeseményekre és hírekre.

🔹 Miután öt gyermekem van, és a legkisebb még csak 10 éves, bízom benne, hogy van még időm javítani szülői teljesítményemen. Csak azt sajnálom, hogy nem az iskolában tanultam meg, hogy szülőként milyen feladataim lesznek, és mit kellene tennem azért, hogy jó szülő lehessek. Úgy látszik, ezt a tananyagot házi feladatként kaptuk, amit egy életen át tanulhatunk. 😊

Megosztás itt: facebook
Megosztom
Megosztás itt: twitter
Tweetelem
Megosztás itt: google
Megosztom
Megosztás itt: pinterest
Kitűzöm
Megosztás itt: linkedin
Megosztom
Megosztás itt: reddit
Megosztom