A simogatás ereje:
Rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba életem folyamán. Közel 30 éve vezetek, irányítok embereket. Fő feladatomként azt tűztem ki, hogy képezzem, vezessem őket és kibontakoztassam a bennük rejlő tehetséget és potenciált.
Rájöttem arra, hogyha figyelembe veszem társaim fejlődési igényeit és nem csak az eredményeket figyelem, akkor beindul egy folyamat, ami mozgósítja a lelkesedést, fejődést, a hatékony együttműködést és a lojalitást is. Ugyanakkor, azt is megfigyeltem, hogy az egyik legerősebb vágy a szeretetre és elismerésre való igényük volt.

A pszichológiában a kedvesség és elismerés kinyilvánításával és annak hiányával Erich Berne is foglalkozott. Berne egyenesen úgy írja le tanulmányában, ha egy ember nem kap elég simogatást, kiszárad a gerincagya, azaz nem kap elegendő energiát a gondolkodáshoz, érzésekhez, az életben maradáshoz.
Mindenkinek jólesik a dicséret, bár nem mindig tudunk vele mit kezdeni, ha nem szoktunk hozzá. Jól esik, ha elismerik a munkánkat, a hozzáértésünket, az alkalmasságunkat, a szépségünket, a tehetségünket, a bátorságunkat. Valójában társas lényként így simogatjuk meg egymás lelkét és ezzel elismerjük, a másik létének érvényességét.
Ha nincs simogatás, elismerés, szeretet akkor nem érezzük fontosnak magunkat az életben.

„Akit nem simogatnak eleget, annak kiszárad a lelke” – írta Móricz Zsigmond.

Erről René Spitz, pszichológus kísérletei jutottak eszembe, melyek csecsemők fejlődését vizsgálták. A később hospitalizáció néven híressé vált vizsgálat árvaházba került kisbabák fejlődését, szokásait tanulmányozta.
A feljegyzésekből kiderült, hogy az elszakadást követő

• első hónapban a kis gyerekek már nyűgösekké, sírósakká váltak.
• A második hónap után már csak kevés élelmet fogadtak el, testsúlyuk csökkent.
• És a harmadik hónap után már kedélyállapotuk is határozottan romlott, ernyedten feküdtek ágyukban, apatikussá váltak a világgal szemben.
  A helyzetet súlyosbította, hogy kevés volt a csecsemőotthonokban a szakképzett ápolók száma, ezért a babákat csak etetések, fürdetés alkalmával tudták kézbe venni. A csecsemőhalandóság óriási mértékben megnőtt.
  Ennek pedig semmiféle logikus magyarázata nem volt, hiszen a higiéniás körülmények, az ellátás megfelelőek voltak, betegségekre utaló jel nem volt.
  Amint sikerült az ápoló személyzet számát növelni, és így az apróságok több gondoskodást, odafigyelés kaphattak, a csecsemőhalandóság ismét az elfogadható mértékűre csökkent.
  A megmagyarázhatatlan tényekre csak a későbbi kutatások derítettek fényt. Az érintés, az anyai szeretet hiányától szenvedő csecsemők egy bizonyos marasmus (csecsemősorvadás) nevű betegség áldozatai lettek. Ezt a betegséget nem csak a fehérjehiány, hanem a testi érintés hiánya is indukálhatja.
  Valamennyi vizsgálat összegzéseként megállapítható, hogy a szülők, (emberek) közelsége, érintése, szeretete olyan szükséges és elengedhetetlen feltétel a kis gyerekek egészséges fejlődéséhez, amely nem pótolható mással.
  Az embereknek biztonságérzetre, védettségre, a valakihez tartozás érzésére és elismerésre van szükségük.
  A jó közérzethez és a minőségi élethez szükséges, hogy az embert elfogadják és elismerést kapjon.

Mi, felnőttek is szenvedünk sokszor az érintés, a szeretet és a valódi figyelem hiányától. Megfigyelések szerint simogatással, szeretettel bármely viselkedés befolyásolható, megváltoztatható vagy megakadályozható. Amelyik szervezet semmilyen szeretetet és simogatást sem kap, elhal.

Gyakorlati következtetés:
Az emberi lélek is tud éhes lenni, szüksége van tápanyagra. Folyamatosan szeretetre vágyik. Minél több elismerést, dicséretet, szeretetet tudunk adni másoknak, annál jobban érzik magukat.

Nem véletlenül fogalmazta meg így Thomas Gordon az emberi kapcsolatok definícióját:
„A kapcsolat nem más, mint kölcsönös igénykielégítés!” A jó kapcsolat titka, hogy azt szolgáltassuk, amire a másik legjobban vágyik. Ez gyakran nem más, mint a SZERETET. Minél többet adunk belőle, társunknak annál több energiája lesz a boldogabb életre és a jobb életminőség elérésére.