Alapvető pszichológiai szükségleteink

30 évig abban a hitben éltem, hogy alapvetően nem vagyok nagyon rossz apa. Igyekszem mindent megtenni a csemetéim fejlődése érdekében, és törekszem rá, hogy ne hibázzak nagyot szülőként. Ezért fájt, hogy amikor 2019-ben elolvastam Jeffrey E. Young és társai Sématerápia című könyvét, kiderült, milyen sok mindent kell megtenni csemetéink lelki fejlődése érdekében. Kicsit szomorú lettem, […]

A csöndes gyilkos

A korona vírus miatt egyre több országban rendelik el a karantént. Nem is gondolnánk, hogy ez mennyi embernek okozhat a meglévő problémáik mellett további pszichés nehézségeket. Gyakori lelki probléma a magányosság érzése. Az elhagyatottság mély lelki sérülést okoz, eltorzítja gondolatainkat, elhiteti velünk, hogy a körülöttünk élők nem törődnek velünk.Valódi társtalanságérzés alakulhat ki akkor is, ha […]

Öld meg az éjkirályt

🔹 Nagyon kevés időm jut a családom és a munkám mellett tévét nézni. Ráadásul olyan barátaim vannak, akik számtalan érvvel rendelkeznek, hogy miért nem érdemes és szabad az időmet erre pazarolni. 🔸 Osztozva a nézetükkel én is csak ritkán kapcsolom be a „szegénység ládát”, de ennek ellenére volt egy sorozat, amelyik foglyul ejtett és hétről-hétre […]

A függőségeink, mint fájdalomcsillapítók

Dr. Máté Gábor orvos Vancouverben, olyan súlyosan függő emberekkel dolgozik, akik mindenüket elvesztették: egészségüket, szépségüket, fogaikat, vagyonukat, emberi kapcsolataikat, és végül gyakran az életüket is. Heroint, kokaint, alkoholt, metamfetamint és mindenféle egyéb drogot használnak szenvedésük enyhítésére. A szakember egy TED-es előadásában beszélt a szeretet hiányáról, és hogy ezek az emberek miért menekülnek önmagunk elől.Nincs semmi, […]

Az éhes lélek is enni kér

A simogatás ereje: Rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba életem folyamán. Közel 30 éve vezetek, irányítok embereket. Fő feladatomként azt tűztem ki, hogy képezzem, vezessem őket és kibontakoztassam a bennük rejlő tehetséget és potenciált. Rájöttem arra, hogyha figyelembe veszem társaim fejlődési igényeit és nem csak az eredményeket figyelem, akkor beindul egy folyamat, ami mozgósítja a lelkesedést, fejődést, […]

A hit mágiája

A hit mágiája!Napokban olvasgattam már sokadik alkalommal Dr. Bruce Lipton: „A tudat a belső teremtő”- című könyvét. Egy zseniális sejtbiológus megdöbbentő felfedezése, amely arról szól, hogy gondolataink szervezetünk valamennyi sejtjére hatással vannak. A gondolatok megváltoztatásával átprogramozhatjuk szervezetünket és ezáltal befolyásolhatjuk egészségünket és életünket. Szinte mindenki hallott arról, hogy az elme kihat a testre, de azt hogy […]

Szokásaink börtönében

A szokásaink tesznek minket úrrá vagy rabszolgává!Nap, mint nap meghozott döntéseink többségükben megfontolt választásnak tűnnek, pedig egyáltalán nem azok, csupán szokások. Bár az egyes szokások önmagukban viszonylag jelentéktelenek, idővel óriási hatást gyakorolnak az egészségünkre, a sikereinkre, a pénzügyi biztonságunkra, sőt a boldogságunkra is. Charles Duhigg: A szokás hatalma című könyvét olvasva és tanulgatva az ember […]

Halogatsz vagy cselekszel?

Tudósok éveken keresztül különböző módszerekkel vizsgálták, mi lehet a produktívan kreatív egyének és csapatok titka, hogyan tudják megvalósítani az ötleteiket. Bármilyen meglepő, a sikertörténetek egyértelműen azt igazolták, hogy csupán 1 százalék az ötlet, és 99 százalék a megvalósítás. Vagyis legyen szó akár egy hétköznapi problémáról vagy egy világraszóló, merész ötletről, sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk […]

A mulasztás a probléma szülőanyja

A mulasztás a probléma szülőanyja.A kötelességek elhanyagolása, amikor egy személy nem végez el egy feladatot, amit pedig meg kellene tennie, gyakran vezetnek olyan problémákhoz, amikor azt veszi észre az ember, hogy az elvégzendő feladat mennyisége sokszorosára nőtt az eredetihez képest. Ez olyan, mint amikor valaki eldob az erdőben egy égő cigarettát és nem tapossa el. […]

Problémák által motiválva

Problémák által motiválva:Vezetői és tréneri munkám során azt vettem észre, hogy az emberek több mint 80 százalékát elsősorban a problémák vagy az azokból származó károk motiválják, és nem a célok. A feladatok végrehajtása kényszer hatására történik, és gyakran hibákkal teli. Az egyén ilyenkor úgy érzi, hogy ő méltatlan módon áldozat ebben a rideg és érzéketlen […]

Miért van szükség vezetőre?

Mi a vezetés? Miért van szükség vezetőre? A vezetéselmélettel foglalkozó szakemberek megpróbálták megválaszolni a kérdéseket. Ám nem terjedt el egy általánosan elfogadott definíció, sokan sokféleképpen értelmezik a vezetés fogalmát.A vezetéselmélet egyik nagy klasszikusa, Fayol a vezetés definíciójaként egyszerűen felsorolja a vezetési funkciókat: „Vezetni annyit jelent, mint tervezni, szervezni, közvetlenül irányítani, koordinálni és ellenőrizni.” Én a vezetés egy […]

A boldogság benned van

A boldogság benned van!Nagyon sok ember úgy gondolja, hogy a boldogság számára csak egy elérhetetlen fogalom. Szomorú arccal, boldogtalan gondolatokkal élik az életüket. Pedig a boldogság a pozitív érzelmeink megélésének állapotát jelenti, amelyek a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhetnek. Nem véletlen, hogy Arisztotelész szerint minden emberi cselekvés célja a boldogság elérése, hogy mindent, amit […]

Hatás-ellenhatás

Minden hatáshoz tartozik egy vele egyenlő mértékű és ellentétes irányú ellenhatás. Amennyiben nyomást helyezünk tárgyalófelünkre, annál automatikusan kialakul egy ezzel ellentétes irányú ellenhatás. Lehet, hogy egyébként beszélgetőpartnerünk legbelül egyetért a céljainkkal, de az őt ért presszió miatt dacból vagy az önálló döntéshez való joga miatt ellentmond nekünk. Kialakul egy agresszív magatartás és közlési mód. Ilyenkor […]

A kommunikáció minősége

Életünk minősége nagyban attól függ, hogy milyen kapcsolatokat tudunk kialakítani környezetünkkel és az emberekkel. Mennyire tudjuk magunkat megértetni másokkal? Hogyan tudjuk elkerülni a folyamatos, fárasztó harcot, amit a környezetünkben lévőkkel vívunk? A válasz a másik emberrel folytatott kommunikáció minőségében rejlik. Fontos megismerni, hogy mi motiválja társainkat, családtagjainkat. Olyan alkalmazott tudással kell rendelkeznünk, amellyel a legtöbb […]